Cicák a kiskunfélegyházi tanyán

A falusi hangulat nyomában

Eltűnőben van a klasszikus falusi életmód, a kistelepüléseken élők nagy része városi munkahelyen dolgozik, s nem fej tehenet, nem hizlal malacot, sőt a gyümölcsöt is a piacon veszi. A nagyvárosi ember mégis szívesen megy falura a jó levegő, a csend miatt.

A statisztika szerint mintegy kilencezer falusi szállásadó működik Magyarországon. Hevenyészett számítás után ebből arra a következtetésre lehet jutni, hogy falvanként legalább négy házban lehet a falusi turizmus keretében megszállni. A háromezer-kétszáz magyarországi település közül ugyanis eleve kiesnek azok a falvak, amelyek kiemelt gyógy- és üdülőkörzetben találhatók. E helyeken már nem falusi turizmusnak, hanem fizető-vendéglátásnak minősül a szállásadás. A Pest megyei Gyömrőn több mint negyven, falusi turizmussal foglalkozó helybeli került nemrég különös helyzetbe amiatt, hogy lakóhelyüket várossá nyilvánították. Persze emiatt még nem kell felhagyniuk a vállalkozásukkal, de az átminősítés számos következménnyel jár.

Hollókő az UNESCO falu
A falusi turizmus és a fizető-vendéglátás ugyanis nem ugyanaz, szabályozásuk eltérő. A falusi szállásadónak például nem kötelessége törülközőt biztosítania, az ágyneműcsere időpontja sem meghatározott. Fontos különbség, hogy míg a fizető-vendéglátósok maguk takarítanak vagy takaríttatnak a vendég után, a falusi szállásokon a vendégek dolga a szálláshely tisztán tartása.

A szállodákat csillagokkal, a falusi vendéglátókat napraforgókkal minősítik. Az egy, kettő, három és négy napraforgós házak különböző színvonalú (összkomfortos, komfortos, félkomfortos és komfort nélküli) épületet és körülményeket jeleznek. Mint Koziel Miklós, a Falusi Turizmus Centrum vezetője elárulta: országos szövetségük megalakulásakor egyfajta védjegyként használták a később új jelentést kapott rendszert. A falusi turizmus szolgálatába állított házak zöme három-négy napraforgós, ami komfortos és összkomfortos vendégházat jelent. A szállásadók többnyire vidéken élő szellemi foglalkozásúak, iskolaigazgatók, tanítók, orvosok, akik családjukkal nem a kiadó házban élnek. A bérbe vehető falusi házak vendégeinek kötelezően nem jár étkezés, de sok helyen a háziasszony felajánlja a reggelit, az ebédet, sőt a vacsorát is, persze külön fizetség fejében. A legelterjedtebb, hogy a vendégek maguk gondoskodnak az ellátásukról. Aki mégis igényel étkezést, az leginkább a reggelit választja. A falusi turizmust kedvelők ugyanis napközben szívesen kirándulnak, a legnépszerűbb szálláshelyek közelében számos látnivaló van.

Az interneten is foglalható szálláshelyek közül érdemes olyat választani, ahol a házhoz jár kölcsönvehető kerékpár, az udvarban van bográcsozóhely, netán úszómedence. A legnépszerűbbek a hegyi falvak, és a leggyorsabban azokat a vendégházak foglalják le, amelyek nemcsak kényelmesek, hanem a klasszikus falusi hangulatot is leginkább visszaadják. Igazi kasszasikert jelenthet, ha a szomszédban van ló és tehén, illetve a városi gyerekeknek bemutatható csirke, liba, kacsa, nyúl, vagy a szomszédban lakó háziasszony kemencében sült cipóval vagy lángossal kedveskedik reggelenként. A vidéki vendéglátás fejlődését gátolja, hogy a falusi turizmusból sehol nem származik akkora bevétel, amiből komoly fejlesztéseket lehetne fizetni. Ez a tevékenység afféle jövedelempótló az amúgy szerényen kereső falusiak számára.
A városi gyermekek ismerkedése a pacikkal
A kácsi Orosz családnak szerencséje van, hiszen már visszatérő vendégekkel is számolhatnak. Az egyik nagyszülőtől megörökölt házat Pesten élő fiuk nem használja, ezért annak udvarára medencét építettek, és meghirdették szálláshelyként. A faluban élő másik nyolc-tíz családhoz hasonlóan elsősorban pesti vendégek foglalnak náluk, akik Kácsról kirándulnak át a közeli Bogácsra, Aggtelekre, a miskolctapolcai barlangfürdőbe és Mezőkövesdre. Csakhogy a főszezon egy-két éve egy hónapra szűkült, telt házra július közepétől augusztus közepéig számíthatnak csak. Akkor jönnek a vakációzó gyerekkel a családok, akik falun a nem létező vidéki nagymama birodalmát akarják megmutatni a kicsiknek.

Fiatalok számára is ideális pihenőhely lehet a falu, ugyanis egyaránt lehet kirándulni és baráti összejöveteleket tartani. A kevés pénzért kibérelhető nagyobb házakat a kisgyerekes családok is szeretik. Foglalás előtt érdemes tájékozódni arról is, hogy lehet-e állatot vinni, mert jobb elkerülni a szomszéd átjáró kutyáját, ha kedvenc cicájával akar valaki nyaralni. Aki teljes kiszolgálásra vágyik, és nem szereti a helyenként puritán körülményeket, annak jobban megfelel a szálloda, vagy a panzió. Aki viszont élvezi az efféle kalandokat, tökéletes nyarat tervezhet magának.


Forrás: Népszabadság Online, Sándor Tünde, 2005. július 18.
Kapcsolódó fórumtémák:
úton a magasabb tudatosság felé - abbcenter.com

LEGFRISSEBB HASONLÓ VIDEÓK

 

HASONLÓ WEBOLDALAK

 

ABBCENTER LEGFRISSEBB HOZZÁSZÓLÁSAI